Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Az eddig megjelent 6"-os figurákhoz ünnepélyesen csatlakozott Kotal Kahn, Quan Chi és Kitana. Az árusításával a Toy Fair foglalkozik, egyelőre úgy néz ki, hogy csak New Yorkban lesz kapható, de a közismert E-bay és Amazon létezése ez befolyásolja majd szerintem. Ezenkívül pár nagyfejű figurát is hozzácsatoltak a csapathoz amik "Bobbleheads" néven lettek ismertek, amik nem annyira népszerűek, de a gyűjtőknek kifejezetten kötelező darabok.
Az utolsó szám ugye ott végződött, hogy Cassie Cage legyőzte Frostot egy halálos küzdelemben és elmenekült, majd mobilja segítségével hívta apját, Johnny Cageet. Miközben megtámadta őt a Fekete Sárkány klán, Jarek & Tasia főszereplésében. Az új számban remélhetőleg megtudjuk Erron Black eredettörténetét, azt ugye most tudjuk, hogy Kotal Kahn oldalán harcol, de abban nem lehetünk biztosak, hogy be is jut a végleges választóba, de nekünk túl kidolgozottnak tűnik ahhoz, hogy ne sikerüljön neki. És egy érdekes képpel zárnám mondandómat.
Ma egy kicsit a Mortal Kombat X előzményeiről lesz szó, amik fényt derítenek Kotal Kahn trónra kerülésére. A hetedik képregény számban fény derül az apjának sosem elég bátor fiú bizonyítási képessége, melyet apja későn ismer majd fel és ez okozza majd a végzetét is. Kotal Kahn trónra kerülés után pedig már csak egy félelme van Milena és Reiko, akik a trónt és egész Outworldöt azaz a Külvilágot fenyegetik. Ezért Kotal Kahn elküldi legjobb embereit, hogy kutassák meg a veszély forrását Gorot és Milenat és hogy a küldetés biztos siker legyen, nekik adja Shao Kahn fegyverét a Wrath Hammert is. Most már csak az a kérdés foglakoztat minket Milenanak és Reikonak sikerül e bejutni az új Mortal Kombat választójába, vagy végeznek velük Kotal Kahn emberei.
Mai témánk a Twitteren feltett kérdés-válaszok, dlc-k és kinézetek, melyek megválaszolására nem más vállalkozott, mint: Executive Producer Shaun Himmerick.
A közismert twitteren (@lover_of_tacos), kövessétek minél többen. Felsorolom mik voltak a válaszai:
1. Goro első nap már játszható lesz, azoknak akik ugye előrendelték a játékot, valamint ő nem tagja a Kombat Pass-nak ami ugye4 extra harcost fog rejteni, ami régi klasszikusok, újoncok és vendég szereplők kombinációja lesz.
2.Alternatív kosztümök már első naptól elérhetőek lesznek, amiket a Kombat Pass tartalmaz, de külön is megvásárolhatóak, például a Cold War Scorpion.
3.A karakterek nem fognak alternatív kosztümként egy másik be nem került harcos bőrébe bújni, például Goro nem lesz sosem Kintaro kinézetű.
4.Egy új karaktert még FEBRUÁRBAN be fognak mutatni!
5.A karakter választó a bemutatókon látottakhoz képest változni fog.
6.A játékosoknak nem lesz szüksége Playstation Plus támogatásra ahhoz, hogy Online játszanak.
7.A számítógép által irányított karakterek néha alternatív kosztümben fognak harcolni, bíztatva megvásárlásukra.
8.Nem lesznek a DC univerzumból vendégkarakterek.
9.Visszatér a Single Fight mód.
Lezajlott az élő közvetítés melynek győztese Reptile lett, de mondjuk ez nagyban függött a két játékos előző gyakorlásától is, amiben Derek sajnos az előző stream óta sem javult. Mivel akkor õ vesztette el az övet, amit azóta sem sikerült neki visszaszereznie. Ezen kívül promózták a képregényüket, amiről mi is igyekszünk majd időben beszámolni nektek.
Ezen kívül bemutattak még két alternatív kosztümöt is az est két főszereplőjéről és evvel kapcsolatban beszélgettek az egyik dizájnerrel is Spiroval. Aki elmesélte hogyan születik meg egy karakter és milyen folyamatokon megy keresztül mire a végleges formát eléri. Ők egy piramishoz hasonlították a folyamatot, amin alul 9 Reptile van közép tájékon már csak 3 és végül aki bekerül a játékba.
Végül bemutattak egy teljesen új pályát is amit CROSSROADS-nak neveztek el, valószínűleg az eddigi leglátványosabb pálya, amely már tényleg igyekszik kihasználni a next-gen adta lehetőségeket. Valamint láthattunk egy Reptile Fatalityt is a végére, mely a trailerben már látható volt valamilyen formában de most teljesen befejezték, a végeredmény igen csak korhatáros.
Valamint extra tartalomként odabiggyesztették a választó sarkába Gorot is aki csak az előrendelőknek lesz választható, többet sajnos nem árulhattak el róla. Befejezésként pedig azt üzenték: a következő rész nagyon hamar lesz és az nagyon BRUTAL-lesz. E szó hallatán gondolom mindenkinek a BRUTALITY jut az eszébe. A sima kivégzések is igen keményre sikeredtek de ha ezt meg tudják fejelni akkor tényleg brutális lesz!
Ma az IGN jóvoltából betekintést nyerhettünk a 6.-ik képregény borítójára, melyet május 13.-án fognak kiszállítani az üzletekbe, de ugye digitálisan sokkal hamarabb megkaparinthatjuk ezeket a képregényeket. Az ára a szokásos $3.99, mely még nincs euróban kiszabva, de nem szokták jobban megdrágítani mint amennyi az értéke dollárban. A 6-odik kötetről egyenlőre annyit árultak el, hogy előző részben azaz az 5-ödik kötetben Sub Zero és Scorpion feszülnek egymásnak végre, ebben a számban pedig Reptile, Kotal Kahn és D’Vorah küzd meg a nagy hatalmú King Gorbak és az ő Shokan hadseregével. Jövő heti számban megtudhatjuk mi lesz a vége egy Kotal Kahn és Goro összecsapásnak ami kihatással lesz majd a 6-odik számra is, főleg gondolok itt Goro sorsára, mivel most ő vezeti a Shokan hadsereget, ami egy csomó négykezű izom kolosszusból áll. Türelmetlenül várjuk a folytatást...